Így lehetnek a gyerekszoba díszei a megunt kinder figurák

Így lehetnek a gyerekszoba díszei a megunt kinder figurák

416

Olyan aranyosak a kis aprócska kinder figurák, de egy idő után mégis unalmassá válnak a gyerkőcök számára. Kitaláltam egy jópofa kis ötletet, aminek megvalósítása kiváló ahhoz, hogy pár órára lefoglaljunk jó néhány gyermeket. 

Kisebb korukban általában imádják kiborítani és pakolgatni, összeillesztgetni a kis darabkákat a csöppségek. Emlékszem nem telt nap anélkül, hogy ne borították ki volna az enyéim is az összeset és ne léptem volna rá egy- egy darabra. Mire iskolások lettek egy nap arra lettem figyelmes a nagytakarítás során, hogy milyen régóta ott hevernek egy nyalókás dobozba belepakolva, nem játszik már velük senki. Sajnáltam kidobni a kis gyűjteményt és agyalni kezdtem, mit lehetne velük kezdeni.

Házikó kinderekből és dobozból

Azt gondoltam, hogy egy aranyos kis falusi házikót lehetne készíteni és benépesíteni azt a kis figurákkal. Ez meg is valósult, bár nem kevés időbe telt.

6180712d4cf56b1f62440239303b5189_thum_300x336

Így készült:

  • Először egy süteményes papírdobozt befestettünk temperával: a belsejét zöldre, ami a későbbi füves udvar lett.
  • Erre tettünk rá egy másik papírdobozt, melynek oldalait barnára festettük és ecsettel fára emlékeztető ereket is rajzoltunk rájuk.
  • A legtetejére pedig szintén egy papírdoboz levágott alsó részéből hajtogatott tetőt raktunk, melyet előtte pirosra színeztünk.
  • Amikor ráragasztottuk a háznak szánt dobozra a tetőt, még az ecsettel cserepeket is rajzoltunk rá.
  • A tetőre fóliatartó gurigából készítettünk kéményt és régies házakhoz hasonlóan tulipánnal díszítettük: ragasztópisztolyba való rudat hevítettünk fel gyertyalángnál és ezzel ragasztottuk fel a tetőt. Ezzel a módszerrel gyorsan kell dolgozni, mert hamar kihűl.
  • A papírdoboz két nyitható részéből felülről levágtam egy- egy íves részt, így lett ajtó formájuk.
  • A házikó belsejébe is ragasztottam egy keményebb papírt, így lett földszint és emelet.
  • Hurkapálcikák feldarabolásával és összeragasztásával lépcső is készült az emelethez.
  • Az udvarra készült egy lóca, melyen később a vakondok kaptak pihenőhelyet és kisebb kavicsokból járda is lett.

- hirdetés -

Egyedi tartalommal várunk a FB oldalunkon - Csatlakozz!

Fotó4169

Ezután pedig következtek a kis házikót benépesítő figurák és apró tárgyak, mint a postaláda, a tv. A háztetőre került egy kismadár, s mindenki igyekezett önmagát vagy azt, ami felnőttként lenni szeretne elhelyezni: a rollerező kislányt, a rendőrt például. S mindez kerítés nélkül sem maradhatott.

Fotó4167

Rengeteg figuránk maradt, talán néhányuk vitrinbe kerül, egy részükből meg szellemkastély lesz. S hogy mi mindent lehet még velük kezdeni? Vannak akiknek egész gyűjteményük van és kiállításokat is rendeznek!

63

242219_1_pince

Kidobni semmiképp nem szabad!

Hozzászólások

hozzászólás